A bűn és a megbocsátó Isten

A bűn és a megbocsátó Isten

Category : ÍRÁSAINKBÓL

Azon töprengtem, hogy miért foglalkozom annyit a bűnnel  mint fogalommal?
Miért jutnak eszembe saját bűneim? Mire jó mindez? Mi az, amiért időről időre számadást végzek? Ha kifelé folyamatosan ezt hangoztatom, hogy “én vétkem, én vétkem, én igen nagy …” akkor az nem lesz túl vonzó példa egy keresőnek. Most megpróbálom kibontani, hogy mi is lehet az oka és mechanizmusa.

Hogyan élem mindezt most? Tegyük fel, hogy kiegyensúlyozottan élek, odafigyelek magamra. Aztán jön egy kísértés, ami nem baj, ha nem kezdek el vele foglalkozni. (Itt jegyzem meg, hogy a kísértés nem bűn, csak a következménye; ha tudva és akarva megvalósítom annak vonzó tárgyát.) Tehát meg is teszem, amit nem lenne szabad, annak ellenére, hogy érzem belül, hogy nem vezet jóra.

És most hogyan tovább? A lelkiismeretem el kezd foglalkozni vele; mardos a bűntudat. (Valakitől hallottam, hogy a lelkiismeret olyan, mint a hörcsög: vagy rág, vagy alszik.) Ilyenkor őrlődök, hogy miért tettem meg, pedig már a múltkor megfogadtam, hogy soha többet… Kialakul a bűnbánat; mélyen megvallom Istennek, hogy sajnálom, hogy Őt megbántottam, amiért nem hallgattam rá. Addig lebeg előttem ez, amíg el nem megyek és meggyónom. Akkor és ott bűneimtől Megváltó Istenem a sutba dobja szennyemet és magához ölel. Felszabadultan távozom. Aztán csak szembe kerülök egy újabb kísértéssel, de fel tudok belőle állni!

Van  másik lehetőségem is: Rendesen élek. Jön a kísértés. Megszólal a lelkiismeret szirénája, mégis megteszem a bűnt. Érzem, hogy vétkeztem, de igyekszem nem foglalkozni vele. Élem tovább az életem, aztán nem sokra rá jön egy újabb kísértés, aminek meggyengült lelkiismeretem nem tud ellenállni. Megteszem. Élek tovább, nem foglalkozom vele; ha mégis előjön, gyorsan elhessegetem. Elaltatom a lelkiismeret hangját. A legközelebbi kísértésnél már nem is fog jelezni. Hibát hibára halmozok…

Ez utóbbi a rossz verzió. Bele sem gondolunk, hogy a bűnnel nem csak Istent, hanem a másik embert is megbántjuk. Bele sem gondolunk, de a bűnnel nem csak embertársunkat, de szerető Istenünket is megbántjuk!

A bűnbocsánat kegyelme újra és újra fölemel bennünket. Ne legyünk Heródes, aki elgyengült és istenkereső lelkét elnyomva inkább a világ fejedelmének (a sátánnak) akart kedvezni!

 

Fazakas Zsolt

 


1 Comment

Írásaink | | MONORI KATOLIKUS PLÉBÁNIA

2019-03-15 at 11:22 du.

[…] A bűn és a megbocsátó Isten – Fazakas Zsolt gondolatai […]