A lélek éjszakájában születik meg a bűn

A lélek éjszakájában születik meg a bűn

Category : ÍRÁSAINKBÓL

Nekem mégis az az érzésem, hogy Júdás nem volt teljesen tudatában annak, hogy milyen könnyen kiszolgáltatta Jézust. Azon az estén, amikor a Getsemáni kertben elfogják, elhurcolják, vasra verve a főtanács elé viszik, bebörtönzik, Júdás akkor szembesül tettével. Szokás párhuzamba állítani Péter háromszori “elárulását” és Júdás árulását azzal a következtetéssel, hogy Péter bűnbánatot tartott, és kegyelemben részesült; Júdás pedig nem tudott mit kezdeni bűnével  – ami valljuk meg, lényegesen nagyobb súlyú volt Péter “árulásánál -, és önkezével vetett véget életének.


A lélek éjszakájában születik meg a bűn. Júdás árulása pedig hosszú éjszakát feltételez, nem csak egy pillanatnyi megingás. Érdekes, hogy minden tanítvány elszomorodik, amikor Jézus az egyikük árulását említi. A szomorúság oka mégis az, hogy nem gondolták volna, hogy emberi kicsinységük, bűneik akkorák lennének, hogy akár Mesterüket is elárulnák, és a vezetők kezére adnák. Jézus azonban a tálba nyúlással egyértelművé tette az áruló személyét. Júdást szembesítette jövendő szándékával, de ő nem nyilvános bűnbánatot tartott, hanem  elárulta Jézust.

Vajon, ha lelkem vádol, mert elfordultam bűnömmel Isten Fiától, akkor alázatosan beismerem azt,  és megtérek, vagy pedig gőgösen távol maradok, és vállalom a kárhozat kockázatát???

 

Zsolt Fazakas
Fazakas Zsolt

Kép: Pixabay