Öt nap Veled – Beszámoló és tanúságtételek a monori személyesen kísért ignáci lelkigyakorlatról

Öt nap Veled – Beszámoló és tanúságtételek a monori személyesen kísért ignáci lelkigyakorlatról

Igazán érdekes utazásban, újraismerkedésben és kiengesztelődésben volt részem a plébániánkon március 10-e és 15-e között. Akivel utaztam, kétség kívül Jézus volt, és akivel újra ismerkedtem, az önmagam és a hitem volt, mely olykor lángol, máskor pedig mintha a parazsat szeretném hasztalan felszítani, csak pislákol. Ezekben a nagyböjti időszakot is magába foglaló napokban ugyanis úgynevezett személyesen kísért ignáci lelkigyakorlat volt nálunk.

Kétségekkel indultam neki a március 10-i vasárnap délutánnak, mely a lelkigyakorlat plébániánkon való nyitó alkalma volt. Mindent egybe vetve 2013 óta nekem ez az ötödik ilyen személyesen kísért lelkigyakorlatom, csak hogy a megelőző négy alkalmat gyermek nélkül, vagy éppen várandósan, de mély elvonultságban töltöttem Dobogókőn. Ehhez képest most nem szakadok ki a megszokott kerékvágásból, kisgyermekes anyaként veszek részt a bemutatkozáson, mindezt kisgyermekem kíséretében, ugyanis férjem dolgozott, nem tudott a porontyra vigyázni. Hogy fogok kapcsolatot teremteni Jézussal úgy, hogy közben nem távolodok el a megszokott életteremtől? Nem hogy Jézussal, de egyáltalán a lelkivezetőmmel hogy jövök így ki? Tud-e a párom vigyázni a lányunkra, arra az egy órára, amíg én a vezetőmmel beszélgetek? Egyáltalán Jézus hozzá fog-e férni a szívemhez úgy, hogy én közben itthon főzök és gyereket nevelek? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben.

A válasz azonban hamar megérkezett: a három kedves lelkivezető segítségével tizenkét személy – köztük én is – mondhatta el, hogy igen, bármilyen élethelyzetben vagyunk is, bármennyire is benne élünk a hétköznapjainkban lehetséges a találkozás Jézussal!

A lelkigyakorlat, mint fogalom bizonyára sokaknak ismerősen cseng, sőt közülünk vannak néhányan, akik fel is tudják sorolni szám szerint, hogy katolikus spirituális útjuk során mennyi lelkigyakorlaton és hol vettek részt. Sőt, akadnak akik a lelkigyakorlat szó hallatára izgalomba jönnek, elönti őket a lelkesedés, és kérdés nélkül hosszas beszámolót tartanak az ott szerzett tapasztalataikról, vagyis tanúságot tesznek. Rendben, de egy lelkigyakorlat mitől lesz „személyesen kísért”? És ezen felül mit is jelent az „ignáci” szó?


R
öviden: a XV. században élt Loyolai Szent Ignác, a jezsuita szerzetesrend alapítója által létrehozott olyan gondosan megtervezett, gyakorlati következményekkel járó, elmélkedési rendszer a katolikus hit alapigazságairól, mely során a lelkigyakorlaton részt vevőt egy tapasztalt lelki vezető segíti a Jézussal való találkozásban. A jezsuiták ennek érdekében lehetőleg mindenütt ún. lelkigyakorlatos házakat nyitottak, ahol elsősorban a lelkigyakorlatozókkal foglalkoztak.

Nálunk ilyen lelkigyakorlatos ház a Dobogókőn található Manréza, ahol Szent Ignác tanainak megfelelően nem csak egyénileg foglalkoznak a Jézust keresőkkel, hanem csoportos imádság, tanúságot is tehetünk, közös a liturgia, a szentségimádás, sőt még közös, meditatív jellegű vezetett imádság is bearanyozza a reggeleinket. De a fókusz mindenképpen a lelkivezetővel való személyes találkozáson van. Ezek a legfeljebb egy órás, és legfeljebb napi kétszeri találkozások teljesen bizalmasak, mely során a lelkigyakorlatozó feltárhatja előéletét, hitét, örömeit, bánatát. Az elmélyülésben a Biblia mellett Szent Ignác imamódszere ad segítséget. A lelkivezetések alkalmával ugyanis egy-egy bibliai rész „kibontását” kapja feladatul a lelkigyakorlatozó. Ez természetesen személyre szabott, mindenki más verset kap, hiszen nincsen két egyforma élethelyzetű ember. A következő találkozásig az Ignác-féle imamóddal „meditál”, „mereng”, „szemlélődik”, egyszóval imádkozik a lelkigyakorlatozó, és felismeréseit, a Szentlélek által sugallt élményeit megosztja vezetőjével.

Ez egy csodálatos folyamat! Napra nap, és az ember megnyílik vezetője felé, és egyre jobban önmaga és Jézus felé, mely megnyílások egymással összefüggő, kéz a kézben járó folyamatok. Hiszen gondoljunk csak bele: nem zárkózhatok be önmagam előtt, és közben megnyílok Jézus felé. Ugyanígy nem utasíthatom el a lelkivezetőmet, miközben magamra elismeréssel tekintek.

Az alábbi tanúságtételekkel is kifejezzük hálánkat mindazok felé, akik munkálkodtak annak érdekében, hogy a lelkigyakorlat megvalósulhasson ebben a csodás böjti időszakban plébániánkon. Köszönjük!

*

Kinek mit adott ez a hét?

Fazakas Zsolt: Tamás atya egy alkalommal megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem egy személyesen vezetett lelkigyakorlathoz?

Érdekes, hogy előtte nem sokkal pont a Manréza honlapját kutattam, hogy milyen lehetőségek vannak szent ignáci lelkigyakorlatra. Kicsit nehézkesnek tűnt, háromgyerekes családos apaként egy világtól elvonulós lelkigyakorlat. Örültem, amikor ez a lehetőség adódott; ha már én nem megyek a hegyhez, akkor a hegy jött hozzám. 

Nyitott szívvel, elvárások nélkül adtam magam. Kész voltam befogadni Isten szeretetét és irányítását. Jó és gyümölcsöző volt az az eltöltött idő, amit naponta az Úrral és a lelkivezetőmmel tölthettem. 

Jézus felismertette velem Istensége mellett emberségét, amivel sorsközösséget vállalt velünk. Megéreztem és megértettem annak mélységét és megrendültségét, mit élt át emberként, amikor Lázár sírjához ment feltámasztani őt (Jn 11,1-44). Hallhattam szívének dobogását, amikor a mellkasára hajtottam fejemet. Érezhettem Őt, amikor ujjammal érintettem Szent sebét. Az imában eltöltött idő alatt közelebb került hozzám Jézus Krisztus. Szeretném ezt a felemelő barátságot továbbra is ápolni a mindennapok földhözragadtságában.

*

Gyurkó Mónika: Mit éltem meg a lelkigyakorlat idején, mit viszek tovább a mindennapjaimba?

“Bárhová mész, veled megyek, csak hívj engem!”

Személyesen találkoztam imáimban Jézussal. Éreztem a Szentlélek Fényét, biztonságot találtam a közelükben. A reggeli imádságok után, a nap folyamán, több esemény, érzés vitt vissza az evangéliumi szakaszhoz. Meglepetések, véletlenek, ráébredések, csodák. Az Úr az én jelrendszeremet használta válaszaiban, azzal erősített és tanított.

Vágytam lelkigyakorlatra, hogy közelebb kerüljek Istenhez és Ő már hívott engem. Sokat kell tanulnom, de már otthon vagyok Nála. Dicsőség Istennek és Hála!

Köszönöm lelkivezetőmnek és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy itt lehettem!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

*

Kampó Andrea: Számomra ez a lelkigyakorlat egy régen várt találkozás volt magammal, és a bennem élő Jézussal. Megtanultam szavak nélkül imádkozni,a lelkemmel érzékelni az Isten nagyságát és mindenhatóságát. Elfogadni azokat a dolgokat, embereket és élethelyzeteket, amiken nem tudok változtatni. Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt, de nagyon megérte. Új lendülettel élem tovább az életem. Köszönöm a lehetőséget.

*

Kovács László Zsolt: Az alábbi tapasztalatot osztanám meg a Közösségünkkel:
Bár az utóbbi években – a Jó Isten kegyelméből – jelentős mértékben növekedett bennem a Hit, mégis úgy éreztem, hogy Jézussal való személyes kapcsolatom nem működik megfelelően. Ő nagyon sokszor érezteti velem, hogy ott áll mellettem, nekem viszont nehezemre esik kapcsolatba lépni Vele. Abban bíztam, hogy e nehézség leküzdésében segítségemre lehet a lelkigyakorlat. Első alkalommal még nem értettem, hogy fog ez működni, de lelkivezetőm és a Jó Isten közreműködése által már a második alkalomtól éreztem, hogy sikerült személyes kapcsolatba lépnem Jézussal. Ebben leginkább a szemlélődő imamód segített, mellyel felismertem a szentírás nekem szóló üzeneteit, azokat a tulajdonságaimat, melyeket Isten kegyelméből kaptam és vezérlik Istennel való kapcsolatomat.

*

May Andrea: Közel egy éve a katekumen csoporton szóba került, hogy szerveződik a plébánián egy öt napos, személyesen vezetett lelkigyakorlat. Akkoriban olvastam Jálics Ferenc: Tanuljunk imádkozni c. könyvét, ami megerősített abban, hogy részt vegyek a lelkigyakorlaton. Másfajta imára, elmélyült találkozásra vágytam Istennel, szerettem volna ezt az imában megélni.

Nagyon vártam a lelkigyakorlatot. Minden nap találkozhattam Jézussal az imáimban. Nem voltak szavak, másképp kellett befogadnom, mit üzen, mit tanít Jézus nekem. Ebben a kísérőm segített a kérdéseivel, figyelmével, ahogy együtt végig mentünk az imáimon, hogy megszülethessen bennem a válasz, mire tanít Jézus az adott napon és összességében is. Jézus hatott rám az együtt töltött idő csendjében, az önmagammal való felismerésekben is finoman vezetett. Milyen nagyon más volt, mint egy átlagos hétköznap, – a szemlélődő imán és vezetésen túl, az egész napomat áthatotta Jézus jelenléte. Ajándék volt minden nap, amit így Jézussal tölthettem.

Köszönöm a kísérést Theresia nővérnek. Ernának és Tamás atyának, hogy megvalósulhatott a plébánián a lelkigyakorlat és részt vehettem benne.

Baranyai-Vigh Mirtill

Képek: Pixabay