Állandó diakónus, akolitusok

Török László
2001. január 6-tól állandó diakónus

 

1965-ben született Budapesten. Tanári végzettsége van. A Budapesti Kodály Zoltán Kórusiskolában tanít. A Váci Hittudományi Főiskola elvégzése után 2001-ben szentelték diakónussá. 

 

 

 


 

Huszthy Tamás
2011. szeptember 24-től Monor akolitusa

 

Nem tartoztam már a fiatal korosztályhoz, amikor felmerült, hogy Monorról elsőként részt vegyek az egyházmegyei akolitus képzésen. Korábban még csak nem is hallottam arról, hogy vannak olyan egyházközségek, ahol a felszentelt pap és a diakónus mellett (esetleg helyett) akolitusok is látnak el liturgikus szolgálatot.

Ezért először meg kellett ismernem, mire is vállalkozom, majd a családommal történt egyeztetést követően, jelentkeztem a megtisztelő feladatra.


A két éves képzés megkezdésekor feleségem bölcsen felhívta egy „apróságra” a figyelmemet: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Ezt az intelmet azóta sem felejtettem, és mindig örömmel veszem, ha a szentmiséken az oltár körül szolgálhatok, hetente szentségimádást vezethetek, esetleg megbízást kapok arra, hogy igeliturgiát tartsak.

Amikor pedig havonta olyan testvérekkel találkozom a Gondozási Központban, akik templomba talán csak a Szent Egyed közösség ebéd meghívásai alkalmával látogatnak, fontosnak tartom, hogy Krisztus örömhíréről beszéljek nekik. 


 

Fazakas Zsolt
2012. szeptember 29-től Monor akolitusa

 

Az akolitus szolgálat valóban SZOLGÁLAT.
A püspök atya közösségépítésre, igeliturgia vezetésére, az oltár körüli tevékenységekre, áldoztatásra avatott fel, bízott meg. Szeretném megosztani, mit éltem meg ezzel kapcsolatban: szeptember első hétvégéjén volt Budapesten a Genfest, egy ifjúsági találkozó, a világ minden tájáról hazánkba látogató fiatalokkal.

Vasárnap az esemény zárásaként felekezetenként istentisztelet volt. Lehetőségem nyílt a Szent István bazilikánál megtartott misén civil áldoztatóként (akkor még külön megbízatással, mivel még nem voltam felavatva a szolgálatra) részt venni. Sok pap volt jelen szerte a világból.

 

Az áldoztatáskor szépen lassan elfogytak az áldoztató kelyhek az oltárról. Nagyon szerettem volna szolgálni. Fájt, hogy nem volt rám szükség, pedig ezért utaztam fel Pestre. Felajánlottam a fájdalmamat, mire Jézus megnyugtatott, hogy nincs még itt az ideje. 2012. szeptember 29-én az avatásra gyakoroltunk a váci székesegyházban és a feladatok kiosztásánál felmerült a kérdés, hogy ki szeretne áldoztatni? Gyorsan jelentkeztek is négyen.
Megint nem sikerült – gondoltam. Az egyikük mégsem áldoztathatott, mert neki pont akkor más feladata volt.

Kicsit hezitáltam, amikor „valaki” megszólalt bennem: Mire vársz? Rögtön jelentkeztem is.
Amikor az áldoztatásra került a sor, az oltárhoz mentünk, majd kaptunk egy kelyhet és a kijelölt helyre indultunk. Hogy kihez vezetett a gondviselés? Az első, akit életemben először megáldoztattam, monori közösségünk tagja, Kerdi Tündi és Gábor volt. Nagyon megható és emlékezetes volt az a pillanat. Aznap este kegyelmek sorát kaptam. Egy mérföldkőhöz értem: végre kézzel fogható módon is Jézust adhatom.

Hitemet egész lényemmel szeretném megvallani, mécses lenni, amit nem rejtenek véka alá, sugározni szeretném magamból Jézus szeretetét.


 

Kazi Szabolcs
2012. szeptember 29-től Monor akolitusa

 

Életem során sokszor kerestem a választ arra, vajon mi az én utam, vagy ha éppen nehezebb az életem, akkor miért történik velem mindez.
Azt hiszem, az elmúlt pár évben sikerült megtalálnom azt az utat, amelyen a Jóisten a „navigátor”. Amikor elkezdtem az akolitusképzést, még nem voltam biztos benne, mi is a célja velem a Mindenhatónak.

Azóta eltelt két év, és ha nem is teljes mértékben, de azért körvonalazódott, hogy mi is az én szolgálatom, de legfőképpen megtanultam Isten parancsai szerint élni, Isten útját követni és legfőképpen elfogadni, illetve a kapott tálentumokkal gazdálkodni.

 

Hiszem azt, hogy ha eszerint próbálunk élni, akkor a Jóisten megadja mind a boldog családi életet, mind a testi-lelki egészséget, illetve a mindennapi betevő falatot. Hiszen ne feledjük! Ahhoz hogy elérjük célunkat, legyen az családdal, munkahellyel vagy bármi mással kapcsolatos, először mindig Isten ajtaján kell átlépnünk, mindig az Ő áldására, kegyelmére van szükségünk. Ezt értettem meg ezen a tulajdonképpen lelkigyakorlat-sorozaton: ODAADNI magam JÉZUSNAK!


 

Heckenast Kornél
2013. szeptember 28-tól Monor akolitusa


Számomra az evangélium megértése, megélése egy egész életen át tartó tanulási és formálódási folyamat. Isten szavai életem különböző szakaszaiban és élethelyzeteiben mindig más és más üzenetet rejtettek, mást és 
mást tanítottak.
Az Ige önmagamra és életem alakulására gyakorolt hatása izgalmasan sokszínű, de azok eredői 
mégis mindig ugyanarra az útra próbálnak terelni, hogy amennyire csak tudok, próbáljak Jézus életének  mintájára élni.

 


Amikor sűrű és „pörgős” életemben „elkalandozok”, eltávolodom ettől a követendő mintától, ha ez eszembe jut, akkor kicsit mindig „észhez térítem” magamat és a lelkemet, és próbálok újra a krisztusi útra visszaterelődni. Úgy érzem, ez néha jobban, néha kevésbé sikerül, de vallom, hogy a legfontosabb, hogy az ember mindig újra próbálkozzék,
illetve engedjük, hogy az evangélium Igéi, illetve Isten hívó szava újra és újra képes legyen megszólítani bennünket.
Egy ilyen meghívás keretében próbálok elindulni az egyházon belüli világi szolgálatra, melyhez az akolitusképzés adja a keretet, a konkrét tartalommal való feltöltés egyelőre még az Úristen „finomhangolására” vár. Úgy gondolom, hogy a keresztény életminta mindig egyfajta példamutatás kell, hogy legyen, ami akkor a leghatékonyabb, ha az külsőségekben alig észrevehető, hanem szinte láthatatlanul a mélyben dolgozik és munkálkodik.
Ez a fajta szeretetszolgálat bizony sokszor áldozatokkal és lemondással jár, ezért is érzem úgy, hogy nem egy könnyed vállalás ez és egyáltalán nem a könnyebbik út, viszont hiszem és bízom benne, hogy az Úr kellő erőt ad mindehhez.


 

Bukai Tibor
2013. szeptember 28-tól Monor akolitusa


A lektoravatás számomra igazi, szívbéli ünnep volt, mely magasba emelte lelkemet és mélyítette hitemet, küldetésemet.

Régóta érzem, hogy a hivatás nem más, mint meghallani a hívó szót: ,,Jöjjetek hozzám…”, a küldetés pedig annak vállalása, hogy ezt tovább is adjam: ,,Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet.”

 


Kántorként, 
tanárként, apaként többszörös meghívást kaptam, s mindennapjainkban megtapasztalhatom a Gondviselés kegyelmét, a hit éltető erejét, a szeretet megtestesülését szavakban, tettekben, egy mosolyban, az okos tekintetek csillogásában. Ez ad erőt akkor, ha úgy érzem: nehéz. Segít vállalni gyertyalétemet, mely – bízom benne – nem hiábavalóan ég el, hanem úgy, hogy léte értelmét, fényét és melegét szétoszthatta mindazoknak, akik rábízattak.


 

Hován László
2017. szeptember 30-tól Monor akolitusa


 

 

 

 

 


Gajdos Imre László
2017. szeptember 30-tól Monor akolitusa

Érmihályfalván (Románia) születtem 1969 november 26 –án.
Hat éves koromtól
a katonaság végéig Marosvásárhelyen éltem.
Részesültem elsőáldozásban,
bérmálásban.
Magyarországra 1991-ben költöztem, 1996-ban szüleim is
átköltöztek. 

Jelenlegi munkahelyemen a magyar postánál 1998 óta dolgozom.

2003-ban megnősültem, feleségem szintén Marosvásárhelyről települt át a szüleivel. Három leánygyermekem van.

 

2011-ben részben munkahelyi követelmény miatt, részben az Isten válaszaira való kíváncsiság miatt felvételiztem az Adventista Főiskola Teológia szakára. Ezalatt a három év alatt
Isten átalakított. Paszternák Tamás plébániai kormányzó javaslatára 2015-ben
jelentkeztem a Váci Katolikus akolitus képzésre.
Jelenleg jórészt a monori
telepi kistemplomban szolgálok gondnokként, akolitusként.