Házasság szentsége

Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, akik elhagyják apjukat és anyjukat, és a kettő egy lesz. A kinyilatkoztatás háromezer évvel ezelőtt már nagyon szépen, de nagyon határozottan megfogalmazta a házasság lényegét: a férfinak és a nőnek egész személyiségét kölcsönös szeretetből odaajándékozó életszövetsége.

A bűn által megsérült ember azonban, minden jó szándéka ellenére is folyamatosan küzd az önzés kísértésével. Minden – a legkisebb – önzés is a házasság egysége elleni bűn, mert a házasság az ajándékozó szeretet egysége. Isten jól ismeri az ember gyöngeségét, a világ kihívásait és azt is jól tudja, hogy egyedül képtelenek vagyunk megvalósítani ezt a Szentháromság-mintájú családi életet. Isten ugyanis saját képére és hasonlatosságára, vagyis a Szentháromság mintájára teremtette az embert. Mivel isteni létmódot (feltétel nélküli, kölcsönös szeretetet „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”) csak Istenben és Isten által tudunk megvalósítani, ezért Jézus Krisztus az Egyháznak ajándékozza a házasság szentségi kegyelmét. Ezt azok, akik a fenti módon akarják élni a kölcsönös szeretet életét, mint forrást kapnak meg. Ebből a kegyelmi forrásból, aki maga Jézus Krisztus, merítik a kegyelmet kegyelemre halmozva, hogy ne megkopjon, hanem megerősödjön egymás és gyermekeik iránti szeretetük.

A házasság szentségének kegyelme azonban csak akkor gyümölcsöző, csak akkor tudja kifejteni a házasokban a hatását, ha személyes istenkapcsolatban élnek, és ezáltal képesek arra, hogy folyamatosan táplálkozzanak a kegyelem forrásából. Ezért olyan fontos, hogy ne csak a házasság szentségére készülve, hanem később is az életük folyamán éljenek az Eucharisztiával, ahol Krisztussal válnak eggyé. Ezért nem a templomban megkötött, hanem a Szentháromságban megélt házasság a garancia a boldogságra.